A csecsemő 11-12. hónapja

Az első életév végére a csecsemők többsége megháromszorozza a születési súlyát, és átlagosan 20-25 cm-rel hosszabbak születési hosszuknál, vagyis kb. 75 – 80 cm hosszúak. Arányosodik az alkat, fejük a test teljes hosszának 20 % – a. 12 hónaposan a legtöbb csecsemőnek nyolc (4/4) foga van.

A súlygyarapodásuk lelassul, a sok mozgással több kalóriát égetnek el, mint korábban. Emésztőrendszerük is hatékonyabban működik. Gyakran tapasztalom, hogy valamelyik korábbi kedvenc ételét hirtelen, egyik napról a másikra nem fogadja el, más étel válik a kedvencévé.

A családtagokhoz, gyakrabban látott ismerősökhöz ragaszkodnak, örülnek jöttüknek. Idegenekkel, ritkán látott személyekkel szemben tartózkodóbbak, de 10-15 perc elteltével keresik a kapcsolatot velük. Az édesanyával szoros, meghitt viszonyban állnak, átveszik hangulatát. Gyakran bújnak oda édesanyjukhoz. Az ilyenkor kapott ölelés, simogatás, kedves szavak, puszik, hozzájárulnak a kiegyensúlyozott személyiség kialakulásához. Nagyon fontos az állandóság, biztonság számukra.

Az alvásban is változások történhetnek, de a napi egy alvás mindenképpen szükséges. A legideálisabb, ha ebéd után altatunk, hiszen a későbbi közösségbe kerüléskor is ez lesz a napirend.

Napirendjük kialakult, ezt a csecsemők is jól ismerik.

Imádják a fürdést. Az öltözködésnek aktív résztvevői, de nagyon nem szeretik. Az önállóságra való törekvések az etetésben továbbra is megnyilvánulnak.

A legtöbb csecsemő valószínűleg fel tud állni, állásból le tud ülni.

Bizonytalanul, széles alapon önállóan, vezetve, vagy bútorokba, tárgyakba kapaszkodva lépegetnek. A láb, térd és lábfej izomzata erősödik, az izomzat irányítása tökéletesedik. Az egyensúlyérzék bizonytalan, ezért helyváltoztatásra főleg a mászást használják.

Otthon célszerű, ha mezítláb (csúszásgátlós zokniban, harisnyában) vannak, ezzel erősödnek legjobban a lábizmaik. A cipő vásárlásakor a hajlékony és puha talpú cipőt részesítsük előnyben, a kemény talppal szemben. A kemény talp megakadályozza, hogy a csecsemő lábujjaival megkapaszkodjon. Emellett előny még a magasított szár, ami tartja a bokáját.

Erősebben, határozottabban fognak, az ujjak finommozgása tovább fejlődik.

A kézbe vett tárgyakat szándékosan elejtik, eldobják, várva, hogy a felnőtt visszaadja azokat.

Mindent megráznak, csörgetnek és odacsapnak, ami hangot ad. Építőkockából tornyot építhetnek, de az általunk épített torony lerombolását jobban élvezik. A kukucs játék továbbra is az egyik kedvenc játékuk.

Szeretik a mondókákat, rövid ritmusos verseket. Ezekre mozognak, táncolnak, rázzák csörgőjüket, dobolnak.

Két-három tárggyal manipulálnak, kipakolnak, bepakolnak, egymásba raknak.

Szándékosan utánozzák a felnőttek beszédét, gesztusait, mozdulatait, cselekvéseit. Egyszerűbb szavakat mondanak, ezeket helyesen, tudatosan használják. A szótagsorokat olyan hangsúllyal mondják, ahogy azt a családtagoktól hallják. Egész nap halandzsáznak. A néhány szavas szókincs mellett ún. passzív szókinccsel is rendelkeznek. Vagyis még nem tudják kimondani ezeket, de ha hallják a tárgy nevét, rámutatnak, keresik szemükkel. Egyszerű utasításokat megértenek, akaratuk szerint engedelmeskednek is. Nevükre odafigyelnek, hallgatnak.

Nem tetszésüket határozottan, mindenki számára egyértelműen fejezik ki. Megjelennek az első dühkitörések, amely nem szól másról, mint a saját határok próbálgatásáról.

Testi fejlődés

  • Kapaszkodva/vezetve/önállóan lépeget,
  • Futva mászik
  • Kapaszkodva képes lehajolni,
  • Állásból leül,
  • Guggol,
  • Könyvet lapozgat,
  • Tudatosan 2-3 tárggyal manipulál,
  • Apróbb tárgyakat is fel tud venni

Szociális fejlődés

  • Dacosság kezdete,
  • Labdát gurít, eldob,
  • Szeret bújócskázni, kukucsolni,
  • Keresi, elvárja az elismerést

Értelmi fejlődés

  • Halandzsázás dominál beszédében,
  • 1 – 5 szavas szókincs,
  • 5-10 szavas passzív szókincs,
  • Hanglejtések, a beszéd ritmusának, arckifejezéseknek utánzása

Végh Nikolett vagyok. 2005 óta dolgozom területi védőnőként Budapesten. Tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskola Védőnő Karán végeztem. Jelenleg otthon vagyok GYED-en gyermekeimmel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Korábbi kérdések

  1. Noémi   •  

    Kedves Védőnő!

    Kisfiamat szobatosztaságra szoktatnám, de láthatóan unatkozik a WC-n, ezért sokszor sír, már akkor is, amikor meglátja, hiába énekelek neki, beszélek hozzá, nem köti le.
    Wc-re a folyadékbevitelt követő 15-20 perc elteltével megyünk, de sokszor már igencsak pisis a pelusa, így a WC-n nem pisil. Igazából nem tudom eldönteni, hogy milyen időközönként ültessem WC-re, mert még eddig elvétve sikerült csak pisilnünk, hiába volt a nagy dicséret.
    Mit tegyek?
    Köszönöm, Noémi

    • Védőnő   •  

      Kedves Noémi!

      Mennyi idős a kisfia? Magától jelzi, hogy pisilnie/kakilnia kell?

      Védőnő

      • Noémi   •  

        Kedves Védőnő!

        Kisfiam 1 éves, és nem jelzi a pisit/kakit, bár szokta a pelusát fogni, tépni.
        Noémi

        • Nikolett   •  

          Kedves Noémi!

          Azért kérdeztem a korát, mert a szabatisztaság kérdése nagyban függ az életkortól. Valószínűleg gyermeke azért unatkozik a wc-n, mert még nem tudja összekötni a vizelési/székelési ingert a wc használatával. Szerintem várni kellene még, amíg megérik rá. Az jó jel, ha fogdossa a pelust, mert valószínűleg zavarja, de a wc még korai. Ha szól magától, hogy pisi/kaki, akkor érdemes próbálkozni, amíg nem jelez, addig felesleges. Kb. másfél éves kortól szoktam javasolni a bili/wc használatát, akkor akár 1 hét alatt is szobatiszta lehet nappalra.

          Védőnő