Fejlődése kissé lelassul, aminek hátterében a már tanult dolgok rögzülése, tökéletesítése áll. Az állandó mozgásban lévő kis felfedezőnk mindenhova felmászik, bemászik. Minden keze-ügyébe kerülő dolgot megfog, megráz, eldob, és persze megkóstol. Fontos, hogy soha ne hagyjuk felügyelet nélkül, illetve tegyük bababaráttá a lakást, ha eddig még nem tettük meg. Előszeretettel rámol ki fiókból, gardróbból, konyhaszekrényből. 9 hónapos csecsemő nagyon érdeklődő, mindent észrevesz, egészen apró tárgyakat is, mutatóujjával rámutat az érdeklődését felkeltő tárgyakra. Tökéletes csipeszfogással veszi kézbe a dolgokat, egyik kézből
Tovább >>>
A családtervezés lényeges része a gyermekvállalásnak. A leendő szülőknek nemcsak lelkileg, hanem – különösen az anyáknak – testileg is készen kell állniuk a terhességre. A fogamzásra történő felkészüléssel, aminek optimális ideje 3 hónap, sokat tehetünk azért, hogy egészséges gyermekünk szülessen. Ez idő alatt érdemes leszokni a dohányzásról, abbahagyni a fogamzásgátló szedését, illetve mérsékelni az alkohol fogyasztását. Ha eddig nem sportolt a leendő anyuka, célszerű elkezdeni egy rendszeres, könnyű tornát, ami beletartozik a szervezet várandósságra való fizikai felkészítésében. Az olyan mozgásformák,
Tovább >>>
Szülésznőként alkalmam nyílt megfigyelni, hogy a párok életében milyen nagy jelentősége van a gyermek születésének. Ennek ellenére mégsem tesznek meg mindent, hogy egészséges utódjuk szülessen. Ha az orvosok, szülésznők, védőnők is nagyobb hangsúlyt fektetnének a terhességre, akkor a leendő szülők is jobban éreznék ennek jelentőségét. Pozitív családtervezésen értjük azt a legfontosabb nőgyógyászati gondozó munkát, melynek segítségével a serdülők gondozásával kezdődően, a fiatal házasok kellő irányításával segítjük az egészséges terhesség létrejöttét, majd azok gondozását a szülésig. Rendkívül széles körű felvilágosító munka
Tovább >>>